Igazán szuper csapat gyűlt össze múlt szombaton délelőtt 10 órától a szegedi Erdőmentők szemétszedésére. „Külön öröm volt látni, hogy milyen sok fiatal csatlakozott hozzánk, és milyen lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába. Természetesen nagy öröm az is, hogy vannak visszatérő önkénteseink, akikre újra és újra számíthatunk.
,,
A helyszín Szeged Béketelep erdős része sajnos szomorú látványt nyújtott. „Egy korábbi tűz nyomai és az erdőbe kihordott rengeteg hulladék emlékeztettek arra, milyen könnyen okozunk kárt abban a természetben, amelynek mi magunk is részei vagyunk.”
„Mi is nyomot hagytunk az erdőben. Csakhogy a mi nyomunk nem pusztításról, hanem gondoskodásról mesél: egy tisztább erdőről, amelyet közös erővel adtunk vissza az élővilágnak. Mert minden felszedett hulladék egy apró lépés afelé, hogy az erdő újra az lehessen, aminek lennie kellene: az élővilág otthona, nem pedig szemétlerakó.,,
Szívből köszönik az Erdőmentők minden önkéntesünknek, hogy a szabadidejükből áldoztak erre a nemes célra, és velük tartott!
A szervezők köszönik továbbá a Hulladékgazdálkodási Kht. együttműködését és segítségét az összegyűjtött hulladék elszállításában!
„Jó érzés tudni, hogy ennyien vagyunk, akiknek számít a természet sorsa!,, ![]()
![]()
Forrás: Erdőmentők Szeged https://www.facebook.com/groups/166451563762085
Vörös Sándor









